Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Imádkozzunk az Egyházzal

Amikor Krisztus a földön járt, megtanította apostolait imádkozni. Azóta az Egyház szüntelenül imádkozik. Az egész világon papjai és szerzetesei magukban vagy közösen mondják a zsolozsmát. Az Egyház imádsága minden hívő számára biztos útmutató a helyes imádkozásra. Ezért ajánlja Szentatyánk, XII. Pius pápa „Mediator Dei” c. körlevelében, hogy a hívek is imádkozzák a zsolozsmát, annak egyes részeit akár közösen, akár magukban. Mi, hívek, legkönnyebben a reggeli és esti ima közösségébe kapcsolódhatunk.

Eleinte talán szokatlan ennek az imádságnak a szövege; nemcsak kérünk benne, hanem elsősorban dicsérjük az Istent. Milyen jó volna, ha a katolikus családokban legalább esténkint együtt mondanák az Egyház imáját!

A szentmisén való részvétel dicséretes módja, ha a pappal együtt imádkozzuk az Anyaszentegyház évezredes gyönyörű imáit, és vele együtt mutatjuk be a legszentebb áldozatot. Ebben a kis füzetben a szentmise állandó imádságait találjuk. Minden vasárnap és hétköznap változó szövegét a misekönyvben találhatjuk meg.

Az Egyház imáiból való az itt található étkezés előtti és utáni, munka előtti és utáni ima is. Imádkozzuk szeretettel. A munka utáni imával a magyar földön olyan sajnálatosan elterjedt káromkodásért is engeszteljük Istent.


A könyv metaadatai
| Megjelenés éve: 1948 | Oldalszám: 40 | Méret: 15x12 cm | Kötés: puha | Kiadó: Korda Kiadó | Nyelv: magyar | Fájl méret: 1 MB |