Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Hp. Honoré: Öt perc lelkeddel

Ez a könyv az ifjúságnak szánt elmélkedési könyv. A szerző minden korbeli ifjúnak szánta, akiknek még „ábrándjaik” vannak és lelkesednek is azokért; olyanoknak, akik még várnak valamit az élettől és törekszenek élni is azt; olyanoknak, akik az eszménykép fényénél kedvet éreznek magukban a megvalósításra.

Az eszménykép nem egyéb, mint összes emberi képességeink kifejlődése; a fény pedig, a világosság hozzá az Isten Fia, a názáreti Jézus élete és tanítása, aki 2000 évvel ezelőtt a földön élt és szeretetből meghalt üdvösségünkért. Az ilyen törekvés a lélek erőinek diadalmenete az anyag felett; az ilyen „ábrándok” remélni engedik, hogy a mi modern társadalmunk ifjai nagy dolgokra képesek.

Ezt a könyvet nem úgy olvassuk, mint valami regényt. Rendeltetése az, hogy a hónap minden napján felüssük, mégpedig naponta 5 percre; ezalatt átfutunk egy fejezetet, és elmélkedesi anyagot merítünk belőle.

A kötet elmélkedései: Az ötperces elmélkedés; A tükör előtt; Credo – Hiszek; Szép az élet!; Valakivé válni; Miért fussunk?; A versenypályán; Ha az emberek megfigyelnék az állatokat; Miből áll a boldogság?; Mosolygó arc, baráti kéz; Lovagi választékosság ; Bízzál önmagadban; Bízzál Istenben; Csak az igazságot; Szolgád, vagy … kényurad: a test; A ballépés után; Szemed; Éjtszaka; Pénzeszsák és páncélszekrény; A barátság; Hogy jobban szeress engem; Maradj gyermek; Vállvetve; Félórát hetenkint; A megszentelt hazaszeretet; Hagyományok nyomán; Kitartani; És mégis; Biztos befektetés; Útban hazafelé; És száz év múlva?…


A könyv metaadatai
| Megjelenés éve: 1943 | Oldalszám: 86 | Méret: 17x11 cm | Kötés: puha | Kiadó: Korda Kiadó | Nyelv: magyar | Fájl méret: 2 MB |