Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Hitter József: Loyolai Szent Ignác lelkigyakorlatos könyve

Szent Ignác Lelkigyakorlatos Könyve a lelki életre vonatkozó elvek és tanácsok egész tárháza. Mégsem nyújt közönséges értelemben vett lelki olvasmányt, vagy mint címe sejtetné, kidolgozott elmélkedéseket. Inkább a lelki életnek taktikai kézikönyve akar lenni. Tehát tankönyv, mely elsősorban egy lelki hadjáratnak, a lelkigyakorlatoknak végzését tanítja.

Ezt a könyvet tehát mindenekelőtt azoknak szánjuk, akik maguk már végeztek tapasztalt lelkivezető irányítása mellett Szent Ignác-féle nyolc- vagy harmincnapos lelkigyakorlatokat, és most önállóan szeretnék azokat végezni, vagy meg akarják tanulni a lelkigyakorlat-adás művészetét. De mindenki, aki a lelki életben útbaigazítást keres, nagy haszonnal fogja ezt a könyvet forgatni, mert Szent Ignác benne sűrítette össze lelki tapasztalatait, amelyeket megtérésének és szentté alakulásának küzdelmeiben gyűjtött.

A fordítás hűen közli Szent Ignác gondolatát; sem nem tesz hozzá, sem nem vesz el belőle, még a világosság kedvéért sem. A magyarázatok (melyben rövidségre, világosságra és áttekinthetőségre törekedett a fordító) megkönnyítik a lelkigyakorlatok adását vagy önálló végzését.


A könyv metaadatai
| Megjelenés éve: 1940 | Oldalszám: 208 | Méret: 17x13 cm | Kötés: puha | Kiadó: Korda Kiadó | Nyelv: magyar | Fájl méret: 6 MB |