Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Gálos László: Vasárnapok, ünnepnapok

Ez a könyv segítségére kíván lenni mindazoknak, akik az életet Krisztus Urunk szellemében és az Anyaszentegyház elgondolásában akarják végigélni. Időszerűvé tette ezt a magyarság kettős szentéve a könyv megjelenése idején, mely minden külső pompája, sikere mellett elsősorban nagy általános lelki megújulást szeretne eredmény gyanánt elkönyvelni. Ennek a csendes, belső, lelkek mélyén történő lelki restaurációnak akar e könyv egyik eszközlője lenni, elénk vetítve az egyházi év kimondhatatlan sok-sok kincsét, együttélésre segítve a hívő intelligens katolikus lelket az egyházi évvel és a három nagy ünnepkör titkaival, eseményeivel.

De az aktuális szentévtől elvonatkoztatva is van hivatása ennek a könyvnek. Elmélkedésre szeretné megtanítani a mai szétszórt embert, föltárva a kinyilatkoztatásnak, az üdvösség történetének, az Egyház liturgiájának csodálatos, maga felé hívó kincses világát. „Reggel eledbe állok és nézlek” (Zsolt 5,5) – mondja a Zsoltárossal az elmélkedő lélek. A pogány augurok éjszaka figyelték az istenek akaratát és természeti tüneményekből, madarak röptének irányából hozták össze babonás megállapításaikat. A mi megfigyelési időnk a fény világa: a reggel, nem is annyira az eget tekintjük, mint a napot: Jézus szentséges Szívét és nem madarak útját vigyázzuk, hanem ennek a szívnek szeretetrezdüléseit. Ez az áhítatos kutatás, melynek lelke a Szentlélek kegyelmi ihletése – azt fogja eredményezni, hogy nem úgy járunk Isten országában, mint vendégek vagy idegenek, hanem otthonosak leszünk égi igazságok országútján, tiszta örömök forrásainál; egyszóval megtanuljuk katolikus hitünket élni.

A könyv másik célja pedig, hogy mint lelkiolvasmány, visszaadja a vasárnapot és ünnepnapot önmagának, mert ettől már csaknem egészen elszakította az élet. A mai ember vasárnapja, ünnepnapja izgalom, sport, lármás mérkőzés, hétvégi kirándulás, – akinek pedig erre életkor, egészséghiány vagy pénzhiány miatt nem telik – annak kínos magány, üres egyedüllét, ahol elfogja saját tehetetlenségének lehangoló tudata, miért is igen sokan vannak katolikus lelkek is, akik az ünnepektől és vasárnapoktól félnek. Ez a könyv ezeket az üresnek mondott délutánokat kívánja ünnepi érzésekkel, égi hangulatokkal, nemes életörömmel bebútorozni, vissza akarja adni a vasárnapot és ünnepnapot eredeti rendeltetésének: az idő megszentelésének, melynek távolról sem teszünk eleget csak a kötelező minimummal: a szentmise meghallgatásával, mert ez a cél kegyeletes elmélyülést kíván a természetfeletti világrend értékeibe, hangulataiba.

A könyv végigkísér minket az egész egyházi éven, három nagy részre osztva a vasár- és ünnepnapokat: karácsonyi, húsvéti és pünkösdi ünnepkörre.


A könyv metaadatai
| Megjelenés éve: 1937 | Oldalszám: 403 | Méret: 21x15 cm | Kötés: puha | Kiadó: Korda Kiadó | Nyelv: magyar | Fájl méret: 16 MB |