Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Josef Fattinger – Solymoss Vendel (szerk.): Tanít az élet. Szónoki példatár

Napjaink lelkipásztorai és szónokai, városban és falun egyaránt, a lelkek vezetésének ezer és ezer gondja között szívesen nyúlnak olyan segítség után, amely a való életből vett események tükrében elemeire bontja és szemlélteti az isteni tanítást.

Az élettel közvetlenebbül kapcsolódik az ember, és könnyebben, mint ahogy végiggondolja valamely igazság bizonyítását, vagy az erény követését szorgalmazó buzdítást. A mondott szó, az Isten hirdetett igéje a lélekben a legmélyebben – a tapasztalat szerint – a példák által gyökerezik meg. Szívesen hallgatják, mert könnyebben megjegyezhető s értékes, mert vele felidéződik a tan, a buzdítás, az igazság is. Gondot okoz tehát a szónoknak, hogy a beszéd céljának elérése érdekében milyen illő, megfelelő példát tud beleszőni beszédébe, melynek nemcsak megőrző, föllelkesítő, hanem sokszor bizonyító szerepe is van.

Több példatár forog közkézen, de nem mindegyik kielégítő. Fattinger-nek nagysikerű könyvét Der Katechet erzählt, dolgozta át magyarra Solymoss Vendel. Kerek, csattanó, jól alkalmazható, nem terjengős példákat találunk itt minden tárgyhoz, melyeket erőszakolás nélkül használhat fel a szónok. Előnye az is, hogy legnagyobb része a mai életből, korunk eseményeiből, történéseiből való, a régiek közül az örökké időszerűk vannak besorozva. Jó az, hogy magyar vonatkozású példákat is olvashatunk közöttük. A könyvet ügyes csoportosítása, tárgymutatója teszi jól kezelhetővé, a szónokok számára hasznos kézikönyvvé. (Szalóczi Pelbárt)

A példák tárgykörei:

A keresztény hit
Milyen az Isten?
Az angyalok
Az ember
Krisztus, a Megváltó
Krisztus szenvedése és halála
Krisztus feltámadása és mennybemenetele
A Szentlélek
A katolikus egyház
Az utolsó dolgokról (A halál; A testnek feltámadása; Az általános ítélet; A mennyország; A pokol; A tisztítótűz)
Remény és imádság (A szentolvasó; A skapuláré; A Jézus Szíve-ájtatosság; A keresztút)
Szeretet és parancsolatok
Istennek tíz parancsolata
Az Anyaszentegyház parancsolatai
A jócselekedet és a bűn (A lelkiismeret; Tégy jót!; Szeresd az erényt!; Szegény gazdagok; A tökéletesség útján!; Kerüld a bűnt!)
A kegyelem és eszközei (A kegyelem; A keresztség szentsége; A bérmálás szentsége; A legfelségesebb Oltáriszentség; A szentmise; A szentáldozás; Jézus jelenléte a legfelségesebb Oltáriszentségben; A bűnbánat szentsége; Az utolsó kenet; Az egyházi rend; A házasság; A szentelmények)
A keresztény életrend


A könyv metaadatai
| Megjelenés éve: 1938 | Oldalszám: 370 | Méret: 21x15 cm | Kötés: puha | Kiadó: Korda Kiadó | Nyelv: magyar | Fájl méret: 12 MB |