Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Csávossy Elemér: Misztikus versek

Csávossy Elemér (1883–1972) jezsuita küzdelmes ifjúkora ellenére megérzi Isten kegyelmi érintését; megtérésre és követésére szóló ösztönzéseit. Kitartóan küzd, erős akarattal mindig újrakezd. A Szent Szűz iránti benső szeretet, az életszentség utáni vágy mindig mélyebbre viszi Istenbe, egészen a misztikus egyesülésig. 1938-ban Mester Margit Mária az ő segítségével alapítja meg az Unum Társaságot; a Szentlélek - évtizedeken át - az ő lelkében is előkészíti az unum-eszmét. Csávossyt mint tartományfőnököt 1951. május 7-én letartóztatják, koholt vádakkal elítélték, és hét és félévi börtönre ítélik. Az 1956-os forradalom teszi lehetővé október 27-i szabadulását, Vácról.
Misztikus versei jórészt a börtön sötétségében és embertelenségében születtek. E verseket nem költői alkotásként, hanem egy misztikus lélek élményei rögzítéseként olvashatjuk. „A börtönben sokszor érzett ihletést arra, hogy versben fejezze ki vallásos gondolatait. Mivel nem volt a kezdetben lehetősége arra, hogy ezeket leírja, naponta elismételte őket magában, amíg el nem érkezett a Gyűjtőben a lehetősége annak, hogy WC papírra vesse, elrejtse és kimentse a börtönből. Minden versnél a hely (még a zárka száma is) és a pontos idő is föl van tüntetve.” (Petruch)
Már a 1930-as évek körül voltak misztikus élményei; de - paradox módon - a rabság ideje volt az Istennel való egyesülés elmélyülésének kiváltságos ideje. Csodálatos a kegyelem műve. Más börtönviselt papok, szerzetesek is tanúskodtak arról, milyen nagy kegyelem volt számukra a teljes kifosztottság, megaláztatás, szenvedés a börtön évek alatt.


A könyv metaadatai
| ISBN: 963 9332 65 8 | Megjelenés éve: 2002 | Oldalszám: 168 | Méret: 20x14 cm | Kötés: puha | Kiadó: Unum-Szövetség | Nyelv: magyar | Fájl méret: 3 MB |