Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Csávossy Elemér: Együtt a Mesterrel. Jézus Szíve-lelkigyakorlat

A könyv lelkigyakorlatainak célja az, hogy gyakorlatilag megtanítsanak Jézus Szíve bensőséges és tevékeny szeretetére. Nem elméletileg állítják elénk a Jézus Szíve-tisztelet tárgyát, módját, gyakorlatait, indítékait, hanem a gyakorlat által vezetnek be minket ennek az áhítatnak igazi szellemébe és megtanítanak annak gyakorlataira, úgy, hogy ha ezeken a lelkigyakorlatokon átmentünk, lelkünk Jézus Szíve iskolájában az ő hasonlatosságára átalakult és szeretetével megtelt.

Ötféle áhítat létezik: 1. akaratbeli, 2. érzelembeli 3. külső, 4. hamis (amely üres szavakban merül ki, de tettre nem ösztönöz vagy amely nem egyezik meg az Egyház dogmáival), 5. a belső és külső áhítat-gyakorlatok összessége, mely valamely, az Egyház által elismert és jóváhagyott tárgy körül csoportosulnak (például Jézus Szíve).

Ami a Jézus Szíve-tisztelet szükséges voltát illeti, két dolgot kell megkülönböztetnünk: ennek a tiszteletnek alapját és annak külső formáját. Ha a tisztelet alapját tekintjük, akkor a Jézus Szíve-tisztelet mindenkire nézve feltétlenül szükséges és kötelező. Mert hiszen a Jézus Szíve-tisztelet alapja nem egyéb, mint hogy Jézus Krisztust, az Istenembert, mint egyedüli közvetítőnket az Atyánál tiszteljük, benne higgyünk, bízzunk és őt szívünk egész odaadásával szeressük. Mindez azonban feltétlenül szükséges, hogy üdvözöljünk. Ami pedig a Jézus Szíve-tisztelet sajátos formáját illeti, az lelkünk üdvösségére és tökéletesítésére legalább is igen hasznos; mert lelkünket a legtermészetesebb módon és egyúttal a legédesebb és legerősebb kötelékekkel fűzi isteni közvetítőnkhöz, aki egész természetfölötti életünk forrása és középpontja, s akinek követésében találjuk meg lelkünk minden tökéletességét. Továbbá a Jézus Krisztus által Alacoque Szent Margitnak adott ígéretek is kizárólag a Jézus Szíve-tiszteletnek általa megállapított formájához fűződnek.

A könyv háromhetes lelkigyakorlatainak felépítése:
Első hét: Alapvetés – Lelki tisztulás (8 nap)
Második hét: Követés – Egyesülés (8 nap)
Harmadik hét: Egyesülés – Apostoli lelkület (6 nap)


A könyv metaadatai
| Megjelenés éve: 1935 | Oldalszám: 207 | Méret: 19x13 cm | Kötés: puha | Kiadó: Korda Kiadó | Nyelv: magyar | Fájl méret: 6 MB |