Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Csávossy Elemér: A századok nagy jele. A Jézus Szíve-tisztelet mivolta, gyakorlata és jelentősége

Azóta, hogy az Úr Alacoque Szent Margitnak szentséges Szíve titkait feltárta, kétségtelenül a Jézus Szíve-imádat lett. A szent Szív a mi időnkben ugyanoly győzelmes jelképe az evangelium hódító erejének, mint volt a Jó Pásztor képe a katakombás hívek számára, a kereszt jele a Nagy Konstantin utáni századoknak, Szent Ferenc kordája a középkor fordulatában. Világhódító erejét először a XVIII. század érezte, mikor a janzenizmus evangélium-meghamisító rigorizmusával szemben érvényesíteni tudta az evangéliumban a jóhírt, az Úr hozzánk ereszkedő jóságát, irgalmát, kegyességét, a felvilágosultság racionalizmusával, a vallás logikai képletté való átalakításával szemben pedig a kereszténységnek az isteni Szív mélységeiből fakadó misztériumát, melyhez a ráció, az ész kaput nyithat, de fel nem fogja, melyet csakis az emberi szívnek együttérző ráhangoltsága tud átélni, megízlelni, megtapasztalni.

Csávossy Elemér apostoli feladatot vállalt és oldott meg ezzel a könyvével, mikor Rendje nagy hagyományainak szellemében a mai Jézus Szíve-tiszteletnek mondhatni Summá-ját írta meg bölcseleti és hittudományi megalapozással, a Szent Szív-imádat elméletének kiváló és mélyreható elemzésével, a kultusz gyakorlati módjainak részletes ismertetésével. Csávossy könyve értékes, mint összefoglalás, és hasznos, mint irányító kalauz. Új szempontokkal világít bele a Szent Szív-imádat jelentéstartalmába, tárgyába és indítóokaiba; széles látókörrel tárja fel ennek az imádatnak formáit és gyakorlatát, a belőle induló apostoli mozgalmakat. Előadásából nyilvánvalóvá válik, hogy ez a kultusz már is világtörténelmi távlatokat nyitott meg a keresztény áhítat világhódító és embert megszentelő útjain. (Kühár Flóris)

A monográfikus mű főbb részei:

I. rész: A tisztelet tárgya
A Szív önmagában
A Szív a személyiség tükrében

II. rész: A tisztelet célja és gyakorlása
A Jézus Szíve-tisztelet célja
Benső gyakorlatok
Külső gyakorlatok
Felajánlás
Jézus Szíve érdekei

III. rész: A tisztelet jelentősége, hatásai és gyümölcsei
A Jézus Szíve-tisztelet jelentősége önmagában
A Jézus Szíve-tisztelet jelentősége az emberek egyes csoportjaira nézve
A Jézus Szíve-tisztelet a jövő reménye


A könyv metaadatai
| Megjelenés éve: 1942 | Oldalszám: 396 | Méret: 23x15 cm | Kötés: puha | Kiadó: Korda Kiadó | Nyelv: magyar | Fájl méret: 15 MB |