Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Blazovich Jákó: Krisztus embere

E munka Krisztus embere számára íródott. Olvasóit nem a kereszténységtől távol állók, hanem a Krisztus-hívők soraiban keresi. Nem öleli föl az evangéliumi embertan egészét, annak csak egy fejezete akar lenni. Sok megfigyelésből, szerető eszmélődésből leszűrt véleménye a szerzőnek, hogy a mai Krisztus-hívő lelkiségében a legfőbb gondozásra a hit szorul. A krisztusi hit öntudatosítása, elmélyítése, izmosítása korunk legégetőbb katolikus valláséleti feladata. Ezt két korjelenség is igazolja.

Évszázados nagy szellemi áramlatok megtörésének, felszámolásának kora vagyunk. Ezek az áramlatok nem hagyták érintetlenül a Krisztus emberét sem. Különösen az újkor túlzó intellektualizmusa a Krisztus-hívők soraiban is éppen a krisztusi hit fogalma, ismerete körül nagy zűrzavart keltett. Ebben a zűrzavarban rendet kell teremteni. Krisztus emberének tisztán, határozottan kell látnia, mit jelent Krisztusban hinni. Csak szent hitének mély, szerető ismerete fogja a Ma útvesztőin eligazítani.

Az újkori nagy szellemi áramlatok felszámolásával lázas, forradalmi átértékelés kapcsolatos. Nem egy ponton ma bűnné lesz, ami tegnap erény volt, értékké változik, ami tegnap értéktelen volt. Ebből a nagy kavargásból sértetlenül, tisztán ki kell menteni az emberiség legnagyobb kincsét, minden életértékek koronáját: a krisztusi hitet. Ez viszont az értékek szörnyű felforgatottságában csak úgy lehetséges, ha ismerjük a krisztusi hit lényegét, lelkét.

Krisztus emberét nem kívülről jövő megvilágításban, hanem az evangéliumok rajzában kell nézni. A krisztusi hit lelkét is csak az látja, aki belülről nézi. A mai Krisztus-hívő hitéleti igényeinek kielégítésére legalkalmasabbnak az az irányt, amely élénk figyelemmel kíséri a kor lelkiségének alakulását, sajátos szükségleteit, de e mellett egy pillanatra sem szakítja meg eleven kapcsolatát a kereszténység ősforrásaival. Minden vonatkozásban erre törekszik a mű.

A könyv tartalma:

Homo Christianus

Krisztus embere
A Krisztus-hívő léttana; A hit krisztusi értékelése; A hit lelke; Hit és Egyház; A hit válságai; „Tudom, kinek hittem…” (Krisztus, az Istenember; Krisztus, az Üdvözítő; Krisztus, a Megváltó; Krisztus, az élet és halál Ura); A Krisztus-hívők Királynéja.

Krisztus emberének törtenetéből
Úrjövetes idők; A keresztény ókor Krisztus-hívője; A középkori Krisztus-hívő; Az újkori Krisztus-hívő (Az újkor szelleme; A reneszánsztól a modern emberig); A Krisztus-hívő s a modern ember; Két világégés között; A Krisztus embere korunk sodrában.

Krisztus embere s a kultúra
Vallás és kultúra; Kereszténység és a nyugati kultúra.

Krisztus embere s a természettudomány
A klasszikus fizika világképe; A klasszikus világkép kultúrhatásai; A klasszikus világkép bomlása; A fizika új útjai; Az új világkép; A legújabb fizika s az okság elve; Az újkori természettudomány s a kereszténység; A legújabb természettudomány s a hit.

Hitetlenek, hívők
Nietzsche, a Krisztus-tagadó; Pascal, a Krisztus-hívő


A könyv metaadatai
| Megjelenés éve: 1942 | Oldalszám: 314 | Méret: 19x13 cm | Kötés: puha | Kiadó: Korda Kiadó | Nyelv: magyar | Fájl méret: 10 MB |