Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Bíró Ferenc: Hasonló akarok lenni Hozzá!

A füzet Bíró Ferenc jezsuita atya, A Jézus Szíve-tisztelet nagy apostola háromnapos lelkigyakorlata Jézus Szent Szívéről.

Nemcsak országos, de világviszonylatban is alig akad ember, aki olyan átfogóan, a végső következményeket is levonva és annyira gyakorlatiasan tisztelné Jézus Szívét, mint P. Bíró tette. „Nemzeti létünk – olvasta Zádori Jánosnak a Szent Szívről szóló könyvében – a legiszonyúbb veszélyek közt evez… Ilyen vészterhes körülmények között a közönséges eszközök, úgy látszik, eredménytelenek: azért Jézus Szivéhez kell fordulnunk. A lehetetlennek látszó sikert: hogy országunk annyi idegen nép között el ne vesszen, csupán úgy véljük elérhetőnek, ha Jézus Szívéhez folyamodunk.”

Ezt a hatást azután elmélyítették a pápák nyilatkozatai: „Terjesszétek Jézus szentséges Szíve tiszteletét! – mondta IX. Pius – Ez lesz a világ megmentése. Az Egyháznak és a társadalomnak nincs másban reménye, mint egyedül Jézus szentséges Szívében. Ez fog minden bajt meggyógyítani.” „Mert – okolta meg XIII. Leó – e tisztelet szolgáltatja a hatékony gyógyszert a szenvedő világ bajai ellen. Ezen ájtatosság által akarja Isten az eltévedt világot magához hívni.” Fel is ajánlotta az emberiséget Jézus Szívének. Ez alkalomból kiadott körlevél alapgondolata: amint Nagy Konstantint a szent kereszt segítette győzelemhez és hozott szabadulást a világnak, úgy most Jézus Szívébe kell helyeznünk minden reményünket.

Felujjongott a páter és lelke megkönnyebbült, amikor 1914. december 8-án Ferenc József népeit a Szent Szívnek ajánlotta fel és a király példáját követve, a magyar püspöki kar előírásából 1915. január 1-én minden templomban Jézus szentséges Szívének ajánlották fel az ezeréves Magyarországot. De mit ér ez a felajánlás hitbeli és erkölcsi megújhodás nélkül, ha a mindenek Királya száműzve marad? Hű katonájának összeszorult a szive: a Királynak vissza kell szerezni a trónt, az Őt megillető helyet a nyilvános és magánéletben, uralmának alá kell vetni minden teremtményt. Azóta küzdelmes életének minden áldozata, beszéde, írása erről az eszméről szólt: egész életét neki szentelte; ez hatotta át és töltötte be egészen. Rengeteget tervezett, de minden műve Jézus Szíve uralmának terjedését célozta, mindennek ezt kellett szolgálnia. A kínálkozó alkalmakat felhasználta, hogy rámutasson a Jézus Szíve-tisztelet világmentő hivatására. Ahol csak lehetett: prédikációkban és lelkigyakorlatokban bemutatta az isteni Szívet; így születtek meg az itt közreadott elmélkedések is.

A füzet elmélkedései:

„Hasonló akarok lenni Hozzá”

Az Úr Szívén a kereszt (Miért van a szentséges Szíven a kereszt?; Mit jelent a kereszt a szentséges Szíven?)

Az Úr Szívén a töviskoszorú (Miért van az Úr Szívén a töviskoszorú?; Mire tanít a töviskoszorú a szent Szíven?)

Az Úr Szívén a seb (Miért van a seb a szentséges Szíven?; Mit jelent a seb a szentséges Szíven?)

Az Úr Szívén a lángok (Mit jelentenek a lángok a szentséges Szíven?; Mire tanítanak a lángok a szent Szíven?; A szeretet élősdijei)

Az Úr Szívén a fényes sugarak (Mit jelentenek a szentséges Szívben a sugárkévék?; Mire tanítanak az Úr Szívén a fényes sugarak?)

Jézus szentséges Szívének sebéből vér csurog (Az áldozatos élet; Az áldozatos élet áldása)

Az Úr szentséges Szíve maga (Mi van a szent Szíven magán?; Miért vannak a szenvedés jelei az Úr szent Szívén?)


A könyv metaadatai
| Megjelenés éve: 1940 | Oldalszám: 40 | Méret: 13x10 cm | Kötés: puha | Kiadó: Korda Kiadó | Nyelv: magyar | Fájl méret: 1 MB |